
A magyar himzésröl és népmüvészetröl
A népi hímzés, éppen úgy mint a népdal és a
tánc, a népművészet nagyon jellegzetes és elterjedt megnyilvánulása.
Eredete a régmúltba nyúlik vissza. Mint a népművészet minden
megnyilvánulása, magán viseli az egyes korszakok különböző
befolyásainak jeleit. Lakáskultúránk és öltözködésünk igényeinek
növekedésével a régi hímzési technikák bővültek, módosultak, és újak
is keletkeztek. A hímzés korábban csak a gazdagok kiváltsága volt.
Főként drága anyagokból - bársony meg selyem fehérneműt és
ruhadarabokat díszítettek vele. A hímzéshez selyem- de fémszálat
(ezüst- és aranyszálat) is használtak. Természetesen a falusi
lányok, hímzőnők idővel elsajátított tapasztalataikat, ügyességüket
saját öltözetük, esetleg használati tárgyaik díszítésére is
felhasználták. Főleg kender- és lenvászon alapanyagra hímeztek,
hímzőfonaluk pedig házilag növényi festékkel a négy alapszínre -
sárgára, kékre, pirosra és feketére - festett kender- vagy lenfonal
volt. Ily módon a hímzés lassan a nép körében is elterjedt.
A
hímzések szépségét és a népművészek ügyességét a megőrzött
népviseleteken mindmáig csodálattal szemléljük. A modern textilipar
elterjedése, a technika fejlődése és a megnövekedett élettempó a
népi hímzés, mint a ruházati esztétikus kiegészítője iránti
érdeklődés hanyatlását vonja maga után. A népviselet lassan eltűnik,
s a mai ember életében az egyszerűbb, célszerűbb, olcsóbb konfekciós
ruhák váltják fel. A hímzés csak szórakoztató időtöltéssé válik. A
népviseletek eredetileg igényes, bonyolult mintáit módosítják,
egyszerűsítik, hogy a mai követelményeknek megfeleljenek. Az utóbbi
időben a hímzés a divatos öltözködésben ismét elfoglalta őt
megillető helyét, mint ruhák, blúzok és gyermekruhák finom és
egyszerű díszítése. A népi hímzéssel hímzett különféle abroszok,
egyszemélyes terítékek (szettek), terítők, függönyök és díszpárnák
megint keresett, divatos kiegészítői és díszítő elemei a modern
lakásnak.
Mezökövesd és a matyó hímzés
Matyóföld
fővárosa, Mezőkövesd a Bükk-hegység és az Alföld találkozásánál terül el.
Világhírű gyógyvizéről híres, s emellett rendkívül változatos népművészeti és
kulturális programokkal várja látogatóit. Térsége nem tehetős lakóiról vált
ismertté, ennek ellenére színpompás népviselete és díszítőművészete jómódúságot
sugallt. A mezőkövesdieket, szentistvániakat és tardiakat "matyóknak" nevezik,
amely szó a Mátyás névből ered, hiszen a matyó népművészet magvai még
évszázadokkal ezelőtt, Mátyás király korában kerültek a földbe.
A matyó hímzés világszerte ismert és kedvelt, hiszen a benne megjelenő
virágdíszek csodálatos színekben pompáznak. A hímzések anyaga fekete klott és
fehér vászon volt, mivel eleinte egyszerű vászonhímzéseket készítettek kék és
piros fonallal.
A felhasznált színek meghatározott jelentéssel bírtak: pl. a fekete a föld, az
erő és a termékenység színe, a piros az öröm, a sárga a Nap, a kék a bánat
színe. Az I. világháború után megjelenő zöld színt a gyász kifejezésére
használták. A háború halottaira emlékezve zöld folyókával hímezték körbe a
kötényeket, amelyek zöld mezőben tarkálló virágokat idéztek.
A matyó népművészet 1948 után az önálló paraszti gazdálkodás felszámolása
és a lakosság iparba való kényszerítése miatt már csak szórványosan jelent meg.
A népviselet lassú elhalása után a matyó hímzés önálló életet kezdett élni:
országos, sőt világhírnévre tett szert.
Kalocsa needlework
also ranks high in popularity. "Writing women" in this
town on the Danube in Southern Hungary draw their designs on white or pastel
colored fabrics. Daisies, marigolds, cornflowers, poppies, lilies, tulips and
roses furnish the colorful motifs. Kalocsa designs are also applied to wall
decorations.
The
reason embroidery has become so widespread in folk art lies in the ancient
custom of dowry. It was expected that a well-to-do peasant family provide their
marriageable daughter with a dozen ornate pillows and embroidered sheets, two to
four decorated featherbeds and six to eight
embroidered tablecloths. It was not uncommon
for a girl or young woman coming from a prosperous family to possess up to
twenty dresses, for the most part richly embroidered.
The peasant costumes of the Székelys in Transylvania
are especially distinctive, preserving more ancestral motifs than those in other
parts of the country, probably because of their ethnographic isolation. In
Transylvania, the easternmost part of the Carpathian Basin, the greater part of
the territory is hilly and, as a result, most of the people breed cattle instead
of working in the field. Accordingly, the Székelys have been using hides to make
clothes for many centuries. Both men and women wear leather jackets of various
lengths and shapes (as the conquering Magyars must have done ages ago) richly
embroidered with traditional patterns. Another ancestral material long used by
the Magyars is broadcloth made of sheep's wool. The Székelys still make this
special cloth and color it with vegetable dyes. The tight, close-fitting men's
trousers are made of this thick, stiff cloth, as are other garments.
The women's skirts are always striped. Black and red
and green and blue, are the usual colors, especially for the younger women. On
Sundays after church the streets of a Székely village are most picturesque as
the many-colored striped skirts present a different picture at every step.
 |
Vásároljon eredeti magyar, kézzel készült
himzett termékeket online boltunkból!
Terítők
Párnahuzatok

Matyó alátétek

 |